Holidays

Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe

A finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozó, a finnekkel és észtekkel rokon magyarság az Ural vidékér?l indulva több évszázados, gyakori harcokkal nehezített vándorlás után a IX. század utolsó évtizedében érkezett a gyér szláv és avar népesség? Kárpát-medencébe. El?deink úgy vélték, hogy a Kárpátok hegykoszorúja megfelel? védelmet nyújthat a küls? támadások ellen, s a térség kedvez? természeti adottságai: a halban gazdag nagy folyók, a kiterjedt erd?ségek, a dús legel?k és a b?ven term? szántóföldek végleges otthont biztosítanak a mintegy félmilliónyi magyarnak.

Ez a honfoglalás azonban nem jelentette a törzsi-nemzetségi szervezetben él?, pogány istenekben hív? lovas-pásztor nép életmódjának teljes feladását. Fennállt annak a veszélye, hogy a magyarság – hasonlóan a népvándorláskori népekhez – hamarosan felmorzsolódik, beolvad más népekbe, és elt?nik a történelem színpadáról.

A honfoglalást vezet? Árpád fejedelem (-907) leszármazottja Géza fejedelem (-997) felismerte, hogy a magyarság csak úgy maradhat fenn, ha békés megegyezésre törekszik I. Ottó német-római császárral, kapcsolatokat keres a kereszténységgel és a nomád életmódról áttér a földm?velésre. Géza ezért német hittérít?ket kért, I. Ottó német-római császárnak területi engedményeket tett, s házassági kapcsolatok révén a szomszédos országokkal jó viszonyt alakított ki. A változást ellenz? magyar törzsf?kkel pedig kemény kézzel számolt le.

Szent István Sándor Veronika olajfestményeFia, Vajk (975-1038) megkeresztelkedett, folytatta apja politikáját, és 1000-ben István néven királlyá koronáztatta magát. István három helyr?l kérhetett koronát: a keleti kereszténységet megtestesít? bizánci császártól, a német-római császártól és a pápától. Mivel István a nyugati kereszténységhez akart csatlakozni, s nem kívánt a világhatalmi terveket fontolgató német-római császárság függ?ségébe kerülni, ezért II. Szilveszter római pápától kért és kapott koronát. Ezzel egyúttal elismerte a pápai hatalom jelent?ségét is.

István célja az volt, hogy a nemzetségekre tagolódó magyarságból és az ország egyéb lakóiból – er?s központi hatalom irányítása alatt – nyugati m?veltség?, független, keresztény államot alapítson. Mindezek megvalósításához a legfontosabb lépés a magánbirtok intézményének megteremtése volt. Fegyveres harcban végérvényesen legy?zte a régi berendezkedést fenntartani akaró utolsó ellenfeleit és birtokába vette az ország földterületének közel kétharmadát. A többit az egyháznak, a hozzá h?séges nemzetségf?knek és a fegyveres segítséget nyújtó német lovagoknak adományozta. Ezzel István király szilárd hatalomra tett szert, s megszilárdította az ország bels? helyzetét. A királyi birtokokat – nyugati mintára – királyi vármegyékbe szervezte. Központjaikba egy-egy várat építtetett, ahonnan megbízható emberei irányították a vármegye életét. A gazdasági élet és a fegyveres er?k legnagyobb része így közvetlenül a király ellen?rzése alá került.

A kereszténység felvételét német és olasz hittérít?k segítségével hajtották végre. Az egyházi szervezet 10 püspökség és az önálló esztergomi érsekség megalapításával valósult meg. Az egyházszervezet mellett a szerzetes rendek is hamarosan meghonosodtak Magyarországon. A kereszténység felvétele rövidesen számos területen éreztette hatását. Ezek közül a legfontosabb a keresztény m?veltség rohamos térhódítása és a nyugati írásbeliség meghonosodása volt.

István király az új szervezetet és rendet törvényeivel er?sítette meg. Ezek els?sorban a magántulajdont, a köznyugalmat, az erkölcsöt, az egyházat és a kereszténységet védelmezték. 1038-ban bekövetkezett halálakor Magyarország egy fiatal, életképes, a nyugati társadalmakhoz közeli er?s és független ország volt.

István királyt halála után néhány évtizeddel, 1083-ban szentté avatták, ett?l kezdve Szent István napján, augusztus 20-án, az akkori királyi székhelyen, Székesfehérváron a magyar királyok törvénynapot tartottak, s ott minden eléjük járuló alattvalójuk panaszát meghallgatva; személyesen intézkedtek és bíráskodtak. Ezt követ?en évr?l évre, a nagy számban összegy?lt sokaság együtt hajtott fejet királyával a nagy király sírja és ereklyetartóban ?rzött jobb keze – a Szent Jobb – el?tt, így emlékezve Szent Istvánra. Az évszázadok múltán a törvénynap elvesztette közjogi jelent?ségét, a király személyes bíráskodását a királyi kúrián való ítélkezés rendszere váltotta fel. A törvénynapi országos gyülekezet helyébe a rendi országgy?lés lépett, s az ország központja Székesfehérvár helyett Buda, majd 1873-tól Budapest lett. A nemzet azonban augusztus 20-án továbbra is eljárt tiszteletadásra az államalapító király székesfehérvári sírjához. Szent István napja nemzeti ünnep lett, s az maradt nagyon sokáig.

A második világháború után a kommunista rendszer megszüntette Szent István napját, és augusztus 20-át 1950-t?l, a sztálini mintára létrehozott alkotmány dics?ítésére, az “Alkotmány napjának” nevezték. Kés?bb, a Kádár rendszer évtizedeiben az “Új kenyér ünnepének” is nevezték, s így próbálták ünnepélyessé tenni a nagy nyári mez?gazdasági munkák befejezését, tompítva a tömegek, mindenekel?tt a termel? szövetkezetekbe kényszerített parasztok ellenérzését.

Csak az állampárt bukása, az 1990.évi szabad és demokratikus választások, és az ezzel járó rendszerváltozás után vált lehet?vé, hogy augusztus 20-a államalapító Szent István ünnepeként ismét nemzeti ünnepeink sorába kerüljön.

A Szent István-i életm? vizsgálata azt mutatja, hogy az els? magyar király nagy egyéniség, minden megnyilvánulásában konstruktív és reális, keresztény szellem?, reformer uralkodó volt.

Legnagyobb történelmi érdeme a magyarság fennmaradását biztosító döntése, a Nyugathoz, Európához történ? csatlakozás volt. Szent Istvánban, államalapító királyunkban a magyar nemzet új életútját kijelöl? alkotó egyéniséget, minden id?k legnagyobb magyarját tiszteljük.


Március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének napja

Magyarország a XIX. század els? felében már hosszú ideje a Habsburg birodalomhoz kapcsolt állam volt, így a magyar királyi trónon is Habsburgok ültek. Hazánk ebben az id?ben agrárország volt. A mez?gazdasági termelés a nemesi birtokokon a jobbágyok által kötelez?en végzett robotmunkán alapult. Az angol, az amerikai és a francia forradalom és a modern nemzet-eszme hatására azonban az ország lakosságának mintegy 5-6%-át kitev? nemesség egyre er?teljesebben követelte a gazdaság, a társadalom és a politikai rendszer átalakítását. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy amíg Magyarország nem rendelkezik tényleges önkormányzattal, addig nemzeti érdekeinek megfelel? politikát sem tud folytatni.

Ez a változtatási igény az 1820-1830-as években tört felszínre. A magyar nemesség legkiválóbbjai álltak élére a változásokért folyó küzdelmeknek. Els?ként az ország egyik legnevesebb és leggazdagabb arisztokrata családjából származó gróf Széchenyi István (1791-1860) fejtette ki könyveiben, röpirataiban programját. Az átalakulási folyamatot angol mintára képzelte el. Arisztokrata társai többségét?l különbözve, a nemesség felemelkedését, felülr?l kezdeményezett reformok útján az egész nép jólétének emelésével együtt vélte megvalósíthatónak, a Habsburgokhoz f?z?d? viszony megváltoztatása nélkül.

A köznemesség törekvéseit egy fiatal vagyontalan nemes, Kossuth Lajos (1802-1894) fogalmazta meg, aki 1841-t?l a “Pesti Hírlap” cím? újság szerkeszt?jeként politikai vezércikkeiben hívta fel a figyelmet a társadalom és a gazdaság legéget?bb gondjaira. Kossuth tovább vitte a reformgondolatokat és egyúttal programot is adott. A Habsburg birodalmon belüli gazdasági és politikai önállóságot, a jobbágyság korlátozás nélküli földtulajdon szerzését, és az önálló nemzeti ipar megteremtését tartotta a legfontosabb teend?knek.

A nemesi reformmozgalom elképzelései azonban jórészt megbuktak az abszolutista, tehát a teljes állami hatalmat egy kézben tartó bécsi udvar ellenállásán.

1848 els? hónapjaiban Európa számos nagy városában forradalmak törtek ki. Ez a körülmény kedvez? feltételeket teremtett ahhoz, hogy a magyarországi reformelképzelések törvényes úton megvalósuljanak. Kossuth a parlament küldöttségével 1848. március 15-én Bécsbe utazott, hogy az országgy?lés által megszavazott követeléseket elfogadtassák az uralkodóval.

Ugyanazon a napon egy kis létszámú, f?leg írókból, költ?kb?l álló értelmiségi csoport, a “márciusi ifjak” Pesten az utcára mentek, s felolvasták a magyar nemzet legfontosabb követeléseit tartalmazó “Tizenkét pont”-ot. Egyik vezet?jük, a népszer? és radikális költ?, Pet?fi Sándor, elszavalta akkor írt költeményét, a “Nemzeti Dalt”-t. Az utca népe csatlakozott hozzájuk, s egy lefoglalt nyomdában kinyomtatták e két röpiratot, melyeket ezután többször is felolvastak. Néhány óra múlva már több tízezres tömeg vonult végig a városon. A “Tizenkét pont” röviden és lényegre tör?en foglalta össze a legfontosabb követeléseket, köztük a sajtószabadságot, a független magyar kormányt, az évenkénti országgy?lést, a vallási és polgári jogegyenl?séget, a nemzeti hadsereget, a közteherviselést, a jobbágy-rendszer megszüntetését és az újraegyesülést Erdéllyel.

A március 13-i bécsi és a 15-i pesti forradalom hatására az udvar kénytelen volt az országgy?lési követeléseket elfogadni, ezekb?l törvényeket alkottak, amelyeket a király áprilisban szentesített. A törvények tartalmazták a “Tizenkét pont” legtöbb követelését. A békés átalakulás Magyarországon Európában els?nek és egyedülállóan – végbement. Gróf Batthyány Lajos (1806-1849) vezetésével létrejött az els? független, az országgy?lésnek felel?s magyar kormány. A miniszterek többsége a kor reformpolitikusai közül került ki, így helyet kapott a kormányban Széchenyi és Kossuth is.

Az észak-olaszországi forradalmak legy?zése után a császári hatalom megkezdte Magyarországnak tett engedményei visszavonását. A Habsburg-ház, már korábban bevált taktikájának megfelel?en fordította Magyarország ellen a nem magyar nemzetiségeket. Jellasics horvát bán, császári egységekkel meger?sített seregével 1848 szeptemberében betört az országba. A király feloszlatta az országgy?lést és lemondatta a Batthyány-kormányt. Az országgy?lés azonban nem adta meg magát, hanem a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmányt bízta meg az ország irányításával és a honvédség megszervezésével. Jellasics támadását visszaverték. 1848 decemberében az osztrák császári és a magyar királyi trónra került Ferenc József elhatározta a “rebellis magyarok” leverését. Az óriási túler?ben lév? császári hadsereg támadásba lendült, s 1849 januárjában a f?várost is elfoglalta. A parlament és a kormány az ország keleti felébe menekült, s Debrecenb?l szervezte az ellenállást. 1849 tavaszán a magyar honvédsereg ellentámadásba ment át, kiverte az országból a császári hader?t. Erdélyt a lengyel származású Jozef Bem (1794-1850) tábornok vezette csapatok tisztították meg a császári seregekt?l.

Miután Ferenc Józseffel nem sikerült megegyezni, a magyar országgy?lés 1849 áprilisában kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, s Kossuthot Magyarország kormányzójává választották. Ekkorra azonban Ferenc Józsefnek sikerült az orosz cár aggodalmát felkeltenie, s óriási orosz hader? indult Magyarország eltiprására. A harapófogóba került magyar honvédsereget a túler? legy?zte, s a magyarok 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert. A szabadságharc leverését szörny? megtorlás követte. Október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvédtábornokot (?k aradi vértanúkként vonultak be a magyar történelembe), Pesten pedig agyonl?tték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. A börtönök megteltek, a honvédeket er?szakkal besorozták a császári hadseregbe. Aki tehette, külföldre menekült.

A szabadságharc leverése után Magyarországot meghódított tartományként kezelve, önállóságát felszámolva beolvasztották a centralizált, abszolutisztikus módon kormányzott osztrák birodalomba.

A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-1849 a magyar nép legnagyobb tette volt. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság meg?rzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett err?l a mindenkori államhatalom. A II. világháború utáni magyarországi kommunista rendszer nem tartotta nemzeti ünnepének. Az 1950-es években “szocreál” demonstrációkat tartottak, s az 1848-1849-es eszmékhez az internacionalizmust, a “világforradalmat” igyekeztek hozzákapcsolni. Az 1960-as évekt?l “diákünneppé” változtatták, “forradalmi ifjúsági napok” elnevezéssel összemosták március 15-ét olyan napokkal, olyan kommunista évfordulókkal, amelyeknek semmi közük nem volt a márciusi ifjúsághoz. Akik e jeles nap eseményeihez méltóan akartak ünnepelni, azokra nem ritkán rend?ri gumibot várt. Az 1980-as évek végén rend?rök sorfalai között tízezres tömegek ünnepeltek méltósággal.

Március 15-e eszméjét a magyar történelemben a különböz? politikai er?k sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani. Akadtak azonban ellenpéldák is. Ilyen volt az 1956-os forradalom, amikor október 23-án a szabadságot és függetlenséget követel? fiatalok, a tömegek március 15-e eszméjét, a “márciusi ifjak” követeléseinek jó részét ismételték meg.

A Magyar Országgy?lés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1849-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.


Október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja

1953 nyarára Magyarország gazdasági válságba került. A túlméretezett iparosítás és a mez?gazdasági termelés stagnálása az országot a katasztrófa szélére sodorta. Mindehhez nagyfokú bels? elégedetlenség járult a szovjet megszállás alatt lév? országban. A mindennapi megélhetési gondokkal küszköd? munkástömegek és a szovjet kolhozok mintájára létrehozott termel?szövetkezetekbe kényszerített, földjükt?l megfosztott, kötelez? termék és terménybeszolgáltatással megnyomorított parasztok elégedetlensége robbanással fenyegetett. Az internálótáborok tömve voltak, s a rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) félelemben tartotta az ország népét.

Mindezt azonban a Rákosi Mátyás (1892-1971) és az ország állami és gazdasági irányítását uraló kommunista párt – akkori nevén Magyar Dolgozók Pártja (MDF) – vezet?i nem vették, vagy nem akarták észre venni. Felfigyelt viszont minderre a Sztálin halála utáni új szovjet vezetés, különösen a kelet-berlini és csehszlovákiai munkásmegmozdulások után. Ezért Moszkvába rendelték a magyar pártvezet?ket, ahol Rákosit arra utasították, hogy adja át miniszterelnöki posztját Nagy Imrének (1896-1958), aki 1945-ben szintén moszkvai emigrációból jött haza, de a politikai és gazdasági intézkedésekkel nem értett egyet, s akit meggy?z?déses kommunista volta ellenére félreállítottak.

Nagy Imre kormányprogramjában bejelentette az iparosítás csökkentését, az életszínvonal emelését, az internálótáborok megszüntetését, és azt, hogy lehet?vé válik a parasztok kilépése a termel?szövetkezetekb?l. Nagy Imre azonban munkáját csak másfél évig végezhette – kevés eredménnyel -; mert a moszkvai segédlettel ismét meger?södött Rákosi irányította pártvezetés 1955-ben leváltotta, majd a pártból is kizárta.

Az országon belül n?ttön-n?tt az elégedetlenség. Az értelmiségiek – f?leg írók, újságírók – egyre gyakrabban adták jelét nemtetszésüknek, fórumuk a Pet?fi Kör lett. Egyre er?teljesebben hallatták hangjukat az egyetemisták is, Magyarországon társadalmi erjedés kezd?dött.

1956. október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a M?szaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gy?lésükön pontokba szedett követeléseik között a legfontosabbak a következ?k voltak: szovjet csapatok kivonása, új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével, Rákosi és társai bíróság elé állítása, általános, egyenl? és titkos választások, új gazdaságpolitika; a munkásság létminimumának megállapítása és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására és a Szovjetunióval szemben viszonylag nagyobb önállóságra törekv? Lengyelország támogatására.

A felvonulást hosszú huzavona után végül is engedélyezte a belügyminiszter. Az egyetemi ifjúság el?ször a pesti Pet?fi szoborhoz, majd Budára, az 1848-1849-es szabadságharc legendás hír? tábornokának, Jozef Bem szobra elé vonult, ahol felolvasták követeléseiket. Innen a tömeg a f?város lakóival kiegészülve a Parlament elé ment, ahol a mintegy kétszázezer f?nyi sokaság követelésére Nagy Imre mondott beszédet. A beszéd csalódást okozott, mert bár Nagy Imre elismerte a követelések jogosságát, a kibontakozást az MDP-n belüli változások útján képzelte el. A tömeg jelent?s része ezután a Magyar Rádió épülete elé vonult, mert azt akarta elérni, hogy követeléseiket a rádióban beolvassák. Közben elhangzott a Rákosi helyére állított MDP els? titkár, Ger? Ern? rádióbeszéde, amely sérteget? hangnemben szólt a tüntet?kr?l, a “népi demokrácia” vívmányait sorolta, de a szöveg semmiféle önkritikus elemet nem tartalmazott.

Az elégedetlenség egyre fokozódott. Az épületben tartózkodó AVH-?rség és a tömeg között fegyveres harc tört ki. Megkezd?dött a Rádió ostroma. A tüntet?khöz a munkáskerületek fegyvert szerzett fiataljai nagy számban csatlakoztak és az esti órákban ledöntötték a városligeti 10 méter magas Sztálin szobrot. A Rádió épületét hajnalra elfoglalták a felkel?k.

Október 24-én Nagy Imre lett a miniszterelnök, ugyanakkor a már napok óta készenlétben várakozó szovjet csapatok bevonultak a f?városba. A gomba módra szaporodott, zömében munkásfiatalokból álló fegyveres csoportok felvették ellenük a harcot.

A tömegek meg akarták védeni a forradalmat, ezért október 25-én a Parlament elé mentek tüntetni, itt azonban sort?z fogadta ?ket: halottak és sebesültek százai maradtak a téren. Amikor rövidesen bejelentették, hogy a gy?lölt Ger? helyett a Rákosi börtöneit is megjárt Kádár János (1912-1989) lett az MDP els? titkára, a hírnek már semmiféle hatása nem volt. Ekkor már sorra alakultak a felkelés politikai szervei, a forradalmi (nemzeti) bizottságok; az üzemekben, gyárakban pedig a munkástanácsok. A forradalom közben az egész országra kiterjedt. Megkezd?dött a termel?szövetkezetek felszámolása, vidéken is forradalmi bizottmányokat, munkástanácsokat hoztak létre. Több vidéki városban az ÁVH fegyveresei gyilkos sortüzekkel próbálták megállítani a tüntet?ket.

Október 27-én Nagy Imre új kormányt alakított, ebben két nemkommunista politikus is helyet kapott. A leginkább kompromittálódott pártvezet?k a Szovjetunióba menekültek. Október 28-án bejelentették a t?zszünetet és rendeletileg feloszlatták az ÁVH-t. Másnap megkezd?dött a szovjet csapatok kivonása Budapestr?l. Október 30-án kiszabadult a Rákosiék által életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt katolikus hercegprímás, Mindszenty József, aki jelent?s befolyással rendelkezett a nagyszámú, de a kommunista rendszerben csak titokban vallásos, Magyarországon túlnyomó többségben lév? katolikus hív?k között.

Ezekben a napokban sorra alakultak új pártok. Az ún. koalíciós években (1945-1947) jelent?s szavazótáborral rendelkez?, kés?bb azonban megszüntetett pártok is felújították tevékenységüket. November 1-jén új kommunista párt jött létre Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven, vezet?i Kádáron és Nagy Imrén kívül a korábbi pártellenzék tagjai közül kerültek ki, akik éveket töltöttek Rákosi börtöneiben. Az új párt nemzeti érzelm? politikát, szélesebb kör? demokráciát ígért.

Közben folyamatosan érkeztek Magyarországra újabb szovjet csapatok, mire válaszként november 1-jén a kormány bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerz?désb?l és kinyilvánította az ország semlegességét. November 3-án Budapesten és az országban megindult az élet, kinyitottak az üzletek, megkezd?dött a munka az üzemekben, hivatalokban. Még ezen a napon – szovjet meghívásra – Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével magyar kormányküldöttség utazott a Csepel-szigeti Tökölön lév? szovjet f?hadiszállásra tárgyalni a szovjet csapatok kivonásáról, a helyszínen azonban letartóztatták ?ket.

November 4-én hajnalban a szovjet csapatok koncentrált támadást indítottak Magyarország ellen. A h?siesen küzd? fegyveres forradalmi er?k ellenállását a hatalmas túler? hamarosan megtörte, úgy mint 1849-ben a cári seregek. Nagy Imre és néhány közeli munkatársa családtagjaival együtt a jugoszláv követségen kapott menedéket. Ugyanezen a napon Szolnokon szovjet fegyverek védelmében a két nappal korábban “elt?nt” Kádár János bejelentette egy szovjetbarát kormány megalakulását. Bár a fegyveres ellenállást elfojtották, a munkásság a munkástanácsok – mindenekel?tt a Nagybudapesti Központi Munkástanács – irányításával ellenállt, és hónapokig szembeszegült a Kádár-kormánnyal.

A forradalom és szabadságharc leverését kemény megtorlás követte. Ezrek és ezrek kerültek börtönbe, sok százat kivégeztek és jeltelen sírba földeltek el. Mintegy 200000-en pedig – zömében fiatalok – elhagyták az országot, ki a megtorlástól félve, ki kalandvágyból. Nagy Imre és társai két és fél hét után – miután a Kádár-kormány szabad hazamenetelüket ígérte – elhagyták a jugoszláv követséget. A szovjet titkosszolgálat azonban mindannyiukat azonnal letartóztatta, s Romániába szállította. Itt egy ideig házi ?rizetben voltak, majd ismét Magyarországra hozták ?ket. 1958. június 16-án Nagy Imrét több társával, köztük Maléter Pál honvédelmi miniszterrel együtt kivégezték.

1956. október 23-án Magyarországon nemzeti felkelés kezd?dött, amelyet a tömegek gazdasági-politikai elégedetlensége és az ország Szovjetuniónak való alárendeltsége váltott ki. A felkelést diákok, munkások, katonák és értelmiségiek irányították, akik között sokan voltak kommunisták, vagy volt kommunisták. Október 23-ra nem készült semmiféle terv, mint ahogy 1848. március 15-én a “márciusi ifjak” sem készítettek ilyesmit. A fiatalság spontán kezdeményezésére megmozdult Budapest népe, majd felkelt az egész ország. Mint a magyar forradalomról készített ENSZ jelentés is megállapította: “Valótlan az az állítás, hogy a felkelést a magyarországi reakciós körök szították, vagy hogy a felkelés a nyugati »imperialista« körökre támaszkodott.” 1956 ?szén törvényes kormányával, törvényes miniszterelnökével együtt Magyarország Európában els?ként szállt szembe a szovjet hatalommal.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar nép legnagyobb – saját er?b?l és akaratából ered? – nemzeti tette volt a XX. században. Ezért válhatott már a széthulló Kádár-rendszer idejében jelképpé október 23-a. Ezért kiáltották ki 1989. október 23-án Magyarországon a köztársaságot, folytatva az 1956-os forradalom törekvéseit, kiteljesítve céljait, megvalósítva álmait: szabad országban szabad polgárok államát létrehozva az addigi “népköztársaság” helyett. Ezért határozott úgy az Országgy?lés 1991-ben, hogy e nap hivatalos nemzeti ünnep.

HOUSE OF HUNGARY is open Saturdays and Sundays from 12:00 pm to 5:00 pm.

Come visit, you will have the opportunity to meet your fellow Hungarians and guests from around the world.

Want to be a host or hostess to serve coffee and homemade pastries?

Please pick a Saturday or Sunday and email to host@sdmagyar.org. The Custodian will be there at 11:30 to help you.