Az ünnepélyen elsőnek az 1956-os Nemzetőrség főparancsnokának, Király Béla vezérezredesnek az alábbi üdvözlő levelét olvasta fel Sándor László tagtársunk.
Ma, 1999. október 23-án, forradalmunk 43-dik évfordulóján honfitársi üdvözletemet küldöm Önöknek. Az örökös taggá történt megválasztásomat ismételten köszönöm, hálám jelképeként ajánlok fel egy könyvcsomagot, amelyet barátom és szabadságharcos bajtársam, Sándor László juttat el Önökhöz.
Azzal a szándékkal teszem ezt a felajánlást, hogy felhívjam főleg fiatal tagtársaink figyelmét arra, hogy tanulják nemzetünk történelmét, mert aki nem ismeri, és nem értékeli azt, az megismételheti a múlt hibáit, aki pedig tanul belőle, az megsokszorozhatja vívmányainkat.
A ma magyarjai - éljenek bárhol is -, ha hívek a hazához, akkor a magyar nemzet tagjai is, így osztozhatnak történelmünk nagyjainak és tetteinek, azaz a nemzetnek járó megbecsülésben, büszkék lehetnek magyarságukra. Különösen hangsúlyozom, hogy 1956-ra, történelmünk "csillagára", "vereségünk végső diadalá"-ra, erre a nagy világeseményre kell büszkén, az események pontos ismeretében emlékeznünk.
Tudni illik, és hirdetni kell, hogy az 1956-os forradalmunk indította meg a szovjet gyarmatbirodalom bukásához vezető folyamatot. Amikor a reform-kommunista kormány lerombolta a vasfüggönyt, és ezzel elkerülhetetlenné tette Németország egyesítését, 1956 szellemében cselekedett, nem is tehetett mást. Az 1990-ben megválasztott kormány - mint 1956 hiteles örököse - végre megkezdte a forradalom programjának megvalósítását.
Hazánk ma a nép által választott kormány vezetésével biztos lépésekkel halad a demokrácia, a polgári és emberi jogok megszilárdítása, a szabad piacon alapuló gazdaság kiépítése útján. 1956 szelleme lebeg ma nemzetünk felett!
Hazánk NATO tagsága azt jelenti, hogy a világ szabad és hatalmas védelmi szövetsége tagjaként függetlenségünk biztosított. A három országgyűlési és önkormányzati valamint a két köztársasági elnöki választás békés és tiszta végrehajtása a demokrácia erejét jelenti, okot ad az Európai Unió tagságára. 1956 céljai békésen érvényesülnek ma. Ezekkel a sikerekkel léphetjük át a második ezredév küszöbét. Minden magyar becsületbeli kötelessége ebben a dicső történelmi folyamatban való tevőleges részvétel. Legyen tehát minden külföldön élő magyar hazánk diplomatája: tiszta erkölcsi magatartással, példaadó tanulással, becsületes munkával öregbítse nemzetünk jóhírét a nagyvilágban:
Király Béla Vezérezredes, az 1956-os Nemzetőrség Főparancsnoka
<
Ezután elnökünk, Maroshegyi Zsuzsa Albert Camus 1956-ról írt alábbi megemlékezését olvasta fel.
Írta: Albert Camus
Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe - a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel -, hanem hazamenjen, felvegye házipapucsát, mint a futball szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.
Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak a saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magáramaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, - bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!
by Albert Camus
I am not one of those who wish to see the people of Hungary take up arms again in a rising certain to be crushed, under the eyes of the nations of the world, who would spare them neither applause nor pious tears, but who would go back at once to their slippers by the fireside like a football crowd on a Sunday evening after a cup final.
There are already too many dead on the field, and we cannot be generous with any but our own blood. The blood of Hungary has re-emerged too precious to Europe and to freedom for us not to be jealous of it to the last drop.
But I am not one of those who think that there can be a compromise, even one made with resignation, even provisional, with a regime of terror which has as much right to call itself socialist as the executioners of the Inquisition had to call themselves Christians.
And on this anniversary of liberty, I hope with all my heart that the silent resistance of the people of Hungary will endure, will grow stronger, and, reinforced by all the voices which we can raise on their behalf, will induce unanimous international opinion to boycott their oppressors.
And if world opinion is too feeble or egoistic to do justice to a martyred people, and if our voices also are too weak, I hope that Hungary's resistance will endure until the counterrevolutionary State collapses everywhere in the East under the weight of its lies and contradictions.
Hungary conquered and in chains has done more for freedom and justice than any people for twenty years. But for this lesson to get through and convince those in the West who shut their eyes and ears, it was necessary, and it can be no comfort to us, for the people of Hungary to shed so much blood which is already drying in our memories.
In Europe's isolation today, we have only one way of being true to Hungary, and that is never to betray, among ourselves and anywhere, what the Hungarian heroes died for, never to condone, among ourselves and everywhere, even indirectly, those who killed them.
It would indeed be difficult for us to be worthy of such sacrifices. But we can try to be so, in uniting Europe at last, in forgetting our quarrels, in correcting our own errors, in increasing our creativeness, and our solidarity. We have faith that there is an the march in the world, parallel with the forces of oppression and death which are darkening our history, a force of conviction and life, an immense movement of emancipation which is culture and which is horn of freedom to create and of freedom to work.
Those Hungarian workers and intellectuals, beside whom we stand today with such impotent sorrow, understood this and have made us to better understand it. That is why if their distress is ours, their hope is ours also. In spite of their misery, their chains, their exile, they have left us a glorious heritage which we must deserve: freedom, which they did not reach, but which in one single day they gave back to us.
Ezután két verset halgattunk meg Nagy Jenő és Dobrováczki Renáta tolmácsolásában. A hidegtálas vacsora után az érdeklődők megtekinthették a Magyar Televízió dokumentumfilmjét 1956 eseményeiről.
